Editta Braun Company & Iris Heitzinger

A Paula a magányról, az eltűnésről és az otthontalan létezésről szól – valamint az emlékezés kísérletéről, az eredet és a lényeg kereséséről. Egyedül: emberi lény a fémtárgyak között, élet az élettelen anyagok között. Néha fájnak az emlékezés korlátai, néha az emlékkel örömet szerzünk magunknak, de van, amikor kitör belőlünk a harag és a felidézés ereje hirtelen elsöpri a határok. A fantázia mindent elpusztít, ami korlátozza a lényeg keresését.

 

Legutóbbi előadásában Iris Heitzinger elénekelte a „Hoamatlandl” (“Szülőföld”) c. dalt, ami nagyon megérintette Editta Braun-t, aki Iris-hez hasonlóan Felső-Ausztriában született. A koreográfus ekkor határozta el, hogy szeretne együtt dolgozni a fiatal táncosnővel, akinek mozgásvilágát már régóta nagyra értékelte. A rég várt együttműködés beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen a két alkotó gyorsan egymásra talált a közös gyökereknek, a vidéki-kisvárosi gyermekkornak és a hasonló emlékeknek köszönhetően. A munka során elkezdték közös dialektusunkat használni, ami tovább fokozta a köztük lévő összhangot.

Az előadás inspirációjaként két regény szolgált: Marlene Haushofer felső-ausztriai írónő „Die Wand“ c. könyve egy nőről szól, aki váratlanul elvonult a hegyek magányába, az állatok közé, elvágva magát a világtól – bármi is maradt volna számára abból. Sten Nadolny „Ein Gott der Frechheit“ c. regényében pedig az ragadta meg Editta Braun-t, hogy milyen fontos szerepet játszik a fém, mint a modern élet megtestesítője, a természetnek az emberiség általi kisajátításának szimbóluma. Az irodalmi inspirációt kiegészítette Arturas Valudskis látványterve, valamint Thierry Zaboitzeff zenei kompozíciója, s erre építette fel Editta Braun és Iris Heitzinger közös ki világát, amelyben megdöbbentően sok hely marad az emberségnek.

 

 

Szóló, 50 min.

Alkotó és előadó: Iris Heitzinger  

Zeneszerző: Thierry Zaboitzeff

Látványtervező: Arturas Valudskis

Fénytervező: Thomas Hinterberger

Dramaturg: Gerda Poschmann-Reichenau

Művészeti vezető: Editta Braun

 

http://www.editta-braun.com/e/productions/paula.html

www.irisheitzinger.com

 

Támogatók: Austrian Ministry of Culture, City of Salzburg, Region of Salzburg, tanz_house Salzburg

 

 

editta braun company

 

1989-es alapítása óta az editta braun company kiemelkedő fesztiválok vendége volt Európa-szerte, Egyiptomban, Izraelben, Jordániában, Pakisztánban, Tunéziában, Szenegálban, Üzbegisztánban, Oroszországban, Indiában és Japánban. Az alkotófolyamatban minden alkalommal nagy hangsúlyt kap a különböző területekről érkezett művészek közötti harmonikus együttműködés. Ily módon táncosok, színészek, zenészek, fénytervezők, vizuális művészek csatlakoznak a társulathoz, amelynek ernyője alatt közösen alkotnak.

1996-tól kezdve Editta Braun előadásai elválaszthatatlanul összefonódtak Thierry Zaboitzeff zeneszerző kompozícióival. Az évek során olyan karizmatikus táncosok járultak hozzá a társulat kreativitásához, mint Anna Maria Müller, Dante Murillo és sokan mások. Thomas Hinterberger és Peter Thalhamer fénytervezők 1998-ban csatlakoztak a társulathoz.

 

Az editta braun company munkája szembemegy a szisztematikusan legitimizált korlátozások rendszerével, amelyek fokozatosan a mindennapi életünket is elárasztják, helyette az úgy nevezett harmadik világra jellemző munkakörülményeknek teszik ki magukat. Amikor Indiában, Üzbegisztánban, Egyiptomban, Szenegálban vagy Görögországban dolgoznak, az nem csupán a „más” valóság megtapasztalása szempontjából fontos, hanem később e tapasztalatokat „visszaviszik” társadalmunk egyre inkább hermetikus terébe.

 

 

 

Editta Braun – művészeti vezető

 

1958-ban Ausztriában született, az osztrák kortárs koreográfia úttörője. A Salzburgi Egyetem sporttudomány, valamint német nyelv és irodalom szakjain diplomázott, Párizsban és New Yorkban végzett tánctanulmányokat. Ma a Salzburgi Egyetemen és a linzi Anton Bruckner Magánegyetemen tanít. Több mint 30 fizikai színházi és táncprodukció fűződik a nevéhez, társulatával intenzíven turnézik világszerte. Munkáit az interkulturális együttműködések, politikai elkötelezettség, valamint a társadalomról és a színházról alkotott feminista néztek jellemzik. 2014-ben megkapta Salzburg városának Nemzetközi Művészeti és Kulturális Kitűntetését.

    

Partnereink