Rendező-koreográfus: Matija Ferlin
Előadás és koreográfia: Petra Chelfi, Andreja Jandrić, Domagoj Janković, Darko Japelj, Sintija Kučić, Marin Lemić, Roberta Milevoj, Petra Valentić, Kasija Vrbanac
Dramaturg: Jasna Jasna Žmak
Díszlettervező: Mauricio Ferlin
Zene: Luka Prinčič
Jemeztervezők: Matija Ferlin, Desanka Janković
Fénytechnika: Saša Fistrić
Dizájn: Tina Ivezić
Fotók: Jelena Janković
Fordítás: Darko Japelj, Vinko Zgaga
(PR: Ivana Sansević)
Produkció és szervezés: Nina Križan
ZPA művészeti vezető: Petra Glad Mažar
Producer: Zagreb Dance Company
Partnerek: Istrian National Theatre – Theatre House Pula, Zagreb Youth Theatre
Támogatók: Zagreb City Office for Culture, Education and Sport, Ministry of Culture RH,
The Istrian Region
Az előadásról:
Miután Matija Ferlin rendező és koreográfus megrendezte és színpadra állította Tennessee Williams Üvegfigurák című művét az Egy előadás színrevitele-ciklusához (melynek ez alapdarabja is lett), úgy döntött, hogy a ciklus második előadásának Molière klasszikus vígjátékát választja. Maga Ferlin számos előadott szöveg szerzője, de ez a ciklus az első olyan, amikor a drámaművészet irodalmi kánonjából dolgozik.
Az Egy előadás színrevitele sorozat megkérdőjelezi annak az alapját, hogyan értelmezik a drámai diskurzusban egy darab színpadra állításának koncepcióját. Ez esetben ez magában foglalja egy drámai forrásszöveg fordítását és annak átültetését egy koreográfiába. A kimondott sorokat fizikai „szótár” váltja fel, és a szövegsablont inkább komplex koreográfiaként használják. Ezáltal Ferlin olyan játékteret tud létrehozni a színpadon, ahol például a Tartuffe értelmezésének hagyományos módjait „felfüggeszti,” a narratíva „tulajdonjoga” az előadás felett megszűnik. Ehelyett a test a konkrét jelentések megnyilvánulásának eszközévé válik, anélkül, hogy a tartalom közlésének ugyanazt a szintjét vagy átadásának módját próbálná elérni.
A konfliktus a drámai térből a színpadi térbe kerül, mely ez által a beszéd és a mozgás közti „alkudozás” széles terévé válik. A testmozgás tehát nem csupán dominánssá válik, de ez lesz a kommunikáció egyetlen módja.
A karakterek nem csak a nyelvhez és a szavaikhoz vannak kötve, ehelyett a saját testükké és mozdulataikká válnak, a kapcsolataik már nem elsősorban a beszéden keresztül közvetítenek, a drámai forrásszöveg nézőpontja miatt pedig új és érdekes másodlagos jelentéseket kaphat a mű.
